üdv a blogok és bloggerek világában, jó utazást

2011. január 31., hétfő

meeting :)

Végre találkoztam a régi osztályommal!!!!
Az egész úgy kezdődött, hogy Szegeden jártam a gimi első osztályát, aztán a kézilabda miatt (hogy magasabb szinten tudjam űzni) Dunaújvárosba keveredtem! :)
Két éve érettségiztünk, azt nem mondom, hogy érettek is lettünk... de a papír megvan. :D Igaz, hogy 4 évente szoktak ezek a találkozók lenni, de úgy gondoltuk, hogy nem baj, ha kicsit előrébb hozzuk, mivel annyira szét vagyunk szórva az egész ország területén. Szerintem kb. minden megyében él minimum 1 valaki. :)
Sajnos nem tudott mindenki eljönni, de a hangulat így is nagyon jó volt. :)
Én Zsóval, Grószival, Baresszal és Linivel mentem, miután a régi kolinkba elfoglaltuk a helyünket. Kicsit pletyiztünk a lányokkal, elkészültünk és mentünk. :) Kocsival mentünk, tehát valakinek nem szabadott inni (az áldozat Zsó lett :D ). Tankolni is meg kellett állni, de nem mert senki tankolni. Mondtam, hogy én bevállalom, mert V már megmutatta, hogy kell. :D:D

Zsó, én, Baresz


Zsó

Zsó. Lini

Baresz és Berta Niki és megváltoztatta a tetkóját. (Berta alattunk járt egyel, de még ott kézizik és mondtuk, hogy ugorjon fel hozzánk).

Barbié

 Nikié










Fél 4-re értünk be a koliba hajnalban. Reggel fél 6-kor ment a buszom, szóval elég zavaros volt a hazautam... :D ráadásul aznap két meccsem is volt... szóval olyan voltam mint a mosott kaki... :S :D:D de sebaj, megérte!! :)

... dora straw

Blogger-díj

Annyira örülök, hogy ebben az évben már a második díjat kapom!!!!! :D Ezt Petrától kaptam, nagyon nagyon szépen köszönöm! :)


A díj azt "követeli", hogy 5 dolgot kell magamról megosztani, majd további 5 bloggernek továbbítsam...! :)

1. Kedvenc időtöltésem a fotózás. Szeretem a saját szememmel megmutatni a világot. Hogy én mit veszek észre és hogyan látom a dolgokat. Aminek nagyon örülök, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapok a képeimmel kapcsolatban.

2. Szeretem nyáron a hasamat süttetni a strandon. :)

3. A téli elfoglaltságok közül nagyon megszerettem a síelést. Olyan adrenalin szabadul fel a testben, ami teljesen felpörgeti az embert. Remélem idén is megyünk és előbb utóbb nagyon jól megtanulok.

4. Nagyon szeretem a gyerekeket.

5. Horoszkóp-mániás vagyok. :D na jó nem őrülten, de szoktam az emberek horoszkópjára hagyatkozni. :)



Próbálom azoknak a blogger-társaknak továbbítani, akik még nem kapták meg az I love your blog-díjat: 



... dora straw

2011. január 29., szombat

törölve

ha már ilyen hülye címet adtam, akkor gyorsan megmagyarázom, hogy miért adtam a "törölve" címet. nehogy tökkre más jöjjön le belőle... (pl. töröltem a facebookot mert függő vagyok :D, vagy engem törölt vmi ellenség (mondjuk ha ellenség akk valószínű nem az ismerősöm), de most nem megyek bele ilyen eszmefuttatásokba.. :D:D:D
tehát a cím lényege, hogy a pénteki napom volt törölve az életemből, természetesen akaratomon kívül. Ugyanis a csütörtöki buli túl jól sikerült.... legalábbis azon a téren, hogy egy cseppet kiütöttem magam... :S fúúj na mind1, a lényeg, hogy ki sem mozdultam tegnap a lakásból (csak kb. 6 óra fele lementem boltba, mert már elég éhes lettem ahhoz, hogy rávegyem magam :D)
Tesómmal vodkáztunk + bacardiztunk, ami egy ideig meg is adta a jó alaphangulatot, szóval a buli jó volt, de másnap visszanéztek a dolgok.. Sajnos sem Audrey-ékkal, sem Zsuzsival nem találkoztam. :(
Most készülődök, mert mindjárt indul a buszom Dunaújvárosba, ahol este 7-kor gimis osztálytalálkozó lesz. :) nagyon várom annyira hiányoznak a többiek. 3 évig koliba sülve-főve, edzés közben stb. tehát eléggé összenőttünk. :)





 a kijózanító eeldelem, paprikáscsrkeszerűség :D:D nagyon fini lett, pedig nem annyira szokott a sajátom ízleni :) :D


na most iszok egy KV-t, jó reggelt mindenkinek és további szép napot! :)



... dora straw

2011. január 27., csütörtök

*feltöltés*

jajjjj hát igen... az átkozott szelektálásnak az a "hátránya", hogy a kiszelektált ruhák miatt a szekrényben hirtelen sok sok felszabadult helyünk lesz... D::D:D:D:D nem akartam, hogy az a néhány ruhám, ami a szekrényben maradt szomorkodjon, tehát vettem nekik "barátokat". :DD Különböző rasszból származnak a jövevények: (vannak plázások és vannak turisok is az új haverok között) :) nagyjából egyenlő arányban oszlanak el. :) megmutatom az új spancikat :D :

bemutatom a plázacicákat: 

 a gyönyörűű csipke

 made in H&M, a fehérrel együtt volt packban :) tengerééész, nyáron nagyon tengerésznő leszek :D


 pólóruha, ami kiemeli az idomokat :D:D


 a turis spancellárisok :) :



+
 csipkés öv, terranova 590 Ft


szájfény, és egy sarokizébizé a gyönyörűű magassarkúmba, amit még régen egy turiba vettem kb 100 ft-ért csak kicsit kijárok belőle, de ááá nagyon szép majd meglátjátok! :)



A mai napom nagyon jól telt. Ponykával elmentem korán reggel (negyed 9) :D szoliba és barnultunk 14 percecskét. :) aztán 9-re mentünk a turiba, ahol taliztunk katyammal. :) jóóljóól bevásároltunk, fotózgattunk meg röhögcséltünk :):) aztán suli, amiről inkább nem nyilatkoznék... 
Ami jó volt benne az az, hogy el kellett mennünk a tüntetésre ( médiatörvény ellen) és riportot kellett készíteni. Tetszett volna ez a feladat, de nagyonnagyon és még annál is jobban hideg volt... gyors megcsináltuk a feladatot és rohantam haza a meleg lakásba.
Itthon meg ücsörgök egyedül, egyszercsak kopogást hallok... kinyitom az ajtót full sötétség és semmi..és senki... na gyors becsaptam az ajtót és be is zártam. háát nem tudom, hogy bemagyaráztam e vagy mi de besz*rtam rendesen.. :S fúj nem szeretek egyedül lenni.... na mind1 ma már elvileg megyek edzésre és esteee partyy :):)

puszika mindenkinek!! :)

... dora straw

2011. január 26., szerda

agybaj alias enyhe agyrázkódás

Hát miután tegnap este szépen elköszöntem tőletek, hogy megyek edzésre, olyan dolog történt velem, ami még 10 év alatt egyszer sem fordult elő.... fejbe lőttek (ugyanis kapus vagyok, de nem is ez a különleges, mert ebből is már volt kb. 1000 eset) az orrvérzés sem volt szokatlan... annál inkább furcsálltam, hogy remegek, szédülök és fáj fejem... kicsit pihiztem, aztán folytattam az edzést. Ezek után kb. egy labdát sem védtem ki, valahogy lelassultam vagy nem tudom... V jött értem edzés végére és mondtam neki, hogy nagyon szédülök, meg nagyjából azt sem tudom hol vagyok. Bementünk hát az ügyeletre ott kértek jó sok röntgenfelvételt. szerencsére komolyabb bajom nem lett... szóval ezért a cím... :D:DD ma is szédülgettem, meg még mindig egy kicsit, de tűrhető. Az edzés viszont ma kimarad. :D még jóó szerintem ha ma valaki fejbe lőne meghalnék :D:D:D

Kárpótlásul katyával meglátogattam a plaza-t és a h&m-be vettem egy gatyót és egy karkötőt (a gyerekosztályon, ez katya rafinériája, de most én is kipróbáltam) :D mert ott is tök jó cuccok van és még olcsóbbak is jóval :D:D:D

IMÁDOM A MÁJVA SZÍNT!! annyira szépszépszép



na most megyek pihenni, enni, inni :):)
pussssziiii

... dora straw

2011. január 25., kedd

daily outfit

Sajnos nem tudok sokat írni, mert 7-től edzésem van. A suliról annyit, hogy arról beszélgettünk, hogy mi mindent hallgatnak el a háborúkról Amerikába a "nép" elől, és erről néztünk egy dokumentumfilmet.... elég szörnyű volt. Most eszek egy falatot, mert fél 7 és még semmit nem ettem a mai nap folyamán..bele sem gondolok, mert rögtön elájulok. Gyors csináltam néhány képet a mai kinézetemről.






nadrág - turkáló
felső - turkáló
cipő - H&M
öv - Tally Weijl

és nincs is más rajtam :):)

pusziii
... dora straw

szelektálás

igen nehezen láttam neki a nagy munkának, ezért előtte még ökörködtem egy kicsit :D


Tehát. Kidobáltam mindent a szekrényekből, és szépen kiszelektáltam a már nem használatos ruháimat... rá kellett jönnöm, hogy rengeteg a trikóm, amiből nyáron jól bevásárolok, de télen max. a póló alá veszem fel, hogy legyen még egy réteg rajtam... ráadásul nem minden ruhám van itt, mert anyáéknál is van, szóval még azokat is valamikor át kellene böngésznem. :D
Íme néhány illusztráció: :D





Viszont most ir irány a takarítás, mert tegnap elég nagy felfordulást csináltam... :)
Aztán suli + edzés! :)
puszi mindenkinek!! :)

... dora straw

2011. január 23., vasárnap

egy csepp nyár :)

Imádom a nyarat és imádom a fürdőruhákat is... :) A kedvencem a pánt nélküli, többek között a barnulás miatt is (kevésbé leszek csíkos zebra.. :D) 
De mostanában az egyrészesek is nagyon tetszenek, viszont az inkább a fotózásokon mutatnak jól, meg barnulni sem lehet bennük... pedig nagyon szépek.














 a retro :)


holnap irány is a szolárium... :)
pusziii, jó éjt
... dora straw